Színes kulturális programok Óbudán

Színes kulturális programok, köztük kiállítások, koncertek, színházi előadások, felolvasóestek várják az érdeklődőket egész évben Óbudán.
Az Óbudai önkormányzat kulturális programokra szánt tavalyi kiadása meghaladta az éves költségvetés 3 százalékát. Az önkormányzat összesen mintegy 800 millió forintot fordított kultúrára. „Ezért bátran nevezhetjük Óbudát a kultúra városának” – hangsúlyozta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a kerület éves kulturális programjait ismertető budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette: ez az összeg magába foglalja az új intézmények kialakítását, valamint a felújításokat is.
Az idei programokról kifejtette: az elmúlt évhez hasonlóan több szabadtéri programmal, kiállításokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket. Mint kiemelte, az év egyik fontos célkitűzése a kerület meglévő épületeinek fenntartása és fejlesztése, valamint új szolgáltatásokat és intézmények létrehozása.

Az óbudai Fő téren egy új kulturális információs központot hoznak létre és két új nyugdíjas klub működtetése is szerepel az idei tervek között. Az önkormányzat tulajdonában lévő Flórián mozit pedig a Óbudai Danubia Zenekar veszi birtokba, hosszú távú céljuk az, hogy a mozi kulturális és komoly zenei központtá váljon.

A tervek szerint megkezdődik a Zichy-kastély északi szárnyának fejlesztése is: a felújított szárnyban főleg kortárs művészeti programokat szerveznek majd. A holokauszt-emlékévhez kacsolódva számos kiállítás és koncertek is szerepel az idei programban.

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezve pedig a kerület háborús szobrait és emlékeit állítják helyre. A gázgyári lakótelep százéves évfordulójára is több programot kínálnak és terveik szerint megkezdődik a területet fejlesztése is – tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat költségvetéséből felújítják a kiscelli kálváriánál lévő Golgota-szoborcsoportot és megújul a kerület zsinagógája is – összegezte a terveket polgármester.