Kék Hullám Zászlót kaptak a legjobb balatoni strandok

Balaton

Idén megújult a Kék Hullám Zászló balatoni strandminősítő rendszer, a szigorúbb pontozással és csillagokkal történő rangsorolásban a nevezett strandok közül a 8 legjobb kapott három-, 14 kettő- és 5 egycsillagos minősítést.

A díjakat pénteken Gyenesdiáson adták át, a minősített fürdőhelyek többségükben északi parti fizetős strandok.
Balassa Balázs, a tó körüli önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke elmondta: a 12. éve működő minősítési rendszerben a korábbi évek gyakorlatához képest idén újdonság volt, hogy a bíráló bizottság – amelybe bevontak balatoni civil szervezeteket is – nem a szezonra való felkészülésekor, hanem a nyitások után, üzemelés közben látogatta meg a nevezőket.
A vizsgált szempontok közé tartozott egyebek között a vízi mentés, a megfelelő vízminőség mellett a látogatók kényelmét, komfortját biztosító szolgáltatások színvonala, a mozgáskorlátozottak és a kisgyermekes családok kiszolgálása, a sportolási lehetőségek, a vizesblokkok felszereltsége, tisztasága, a játszóterek árnyékolása vagy a meder állapota. Értékelték a vendéglátóegységek kínálatát, az értékmegőrző, wifi-hálózat vagy a kerékpártárolók meglétét és a parkolókat is.
A strandokat 1, 2 vagy 3 csillaggal rangsorolták, emellett különdíjakat is kiosztottak.
A legcsaládbarátabb strand a balatonfüredi Esterházy-strand lett, a leginkább kerékpárosbarát a balatonberényi községi strand, a legsportosabb pedig a vonyarcvashegyi Lidó. A legjobb balatoni szabadstrand a balatonboglári Platán lett, míg a legtöbb pontot elérőnek járó jutalmat a balatongyöröki községi strand nyerte el.
Háromcsillagos minősítést kapott a Lidó (Vonyarcvashegy), az Esterházy-strand (Balatonfüred), a Kisfaludy-strand (Balatonfüred), a csopaki, a szigligeti és a balatongyöröki községi strand, a Napfény strand (Balatonlelle), a Diási Játékstrand (Gyenesdiás).
Kétcsillagos minősítést kapott a Fövenyfürdő (Balatonfűzfő), az ábrahámhegyi, a zánkai, az alsóőrsi, a balatonberényi községi fürdő, a balatonakali strand, a Wesselényi-strand (Balatonalmádi), a balatonszárszói és a balatonfenyvesi központi strand, a Badacsony strand (Badacsonytomaj), a Platán strand (Balatonboglár), a balatonföldvári Keleti Strand, a városi strand (Keszthely) és a zamárdi Nagystrand.
Egycsillagos minősítést ért el a Helikon Strand (Keszthely), a Libás strand (keszthely), a badacsonytomaj városi strand, a Tobruk strand (Balatonfűzfő) és a siófoki Nagystrand Siófok.
A rendezvényen Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt években elkezdett a Balatonhoz szokni egy igényesebb hazai és egy felfedező szellemű, új élményeket kereső külföldi vendégkör is. Az üdülőrégió ugyan az újrapozícionálás állapotában van, de bátran állítható, hogy Közép-Európa bármely üdülőhelyével felveszi a versenyt és jó úton jár ahhoz, hogy többszezonos úti céllá váljon.
Hangsúlyozta, a Balatonnak a hazai turizmusban kiemelt szerepe van, az üdülőrégió turizmusát pedig alapjaiban határozza meg a strandok állapota, vendégigényekre reagálása.