Csak tesztelni kartam hogy a ebben a nyári melegben mennyien figyelnek. A hír az viszont hogy tárgyalásban vagyok egy helyszínnel ahol szeptembertől megint elidulhat a logo és emblématervezési kurzus.Persze ha lesz rá érdeklődés.
Namost itt az esetleges félreértések elkerülése végett: én arra gondoltam, hogy utalták a pénzt az aláírás lecserélése miatt... ha valaki valami másra gondolt esetleg, az nagyon elnézte... :)
Gondolom arra, hogy egyszer egy héten még fel lehet utazni Pestre (ha nem odavalósi az ember) de hétközben ez nehezebben kivitelezhető. Én is így vagyok vele.
Közkívánatra elképzelhető ez a variáció is. Eddigi tapasztalatok alapján már a pénteki órák is neccesek voltak amikor egy sátoros ünnep miatt hosszú hétvége jött. Többen utaztak olyankor haza vagy pihizni. Eredeti tervem az volt hogy most 15 alkalommal 1,5 óra lenne és nem is bontanám ketté a két tanfolyamot. Azaz egy tanfolyam lenne - embléma és arculattervezés-. De én benne lennék abban is hogy minden szombaton 3 órás lehetne a meeting ha ez mindenkinek megfelel. Aki erre a megoldásra jelentkezne az tegye meg itt és most a szándéknyilatkozatát :)) mert a helyiségbérléssel így kellene kalkulálnom.
Jó lenne szerintem is de nem tudom hogy kell. Sőt nyitottam egy blogot is ahol lehet kérdezgetni meg én is tudok anélkül válaszolni hogy foglaljam itt a sok helyet: http://logosuli.blog.hu/.
Ha segíte valaki akkor előre is köszi.
nem akarok beleszolni, inkabb csak egy javaslat: irnal tenyeket is a logosulirol? mert most ha elmegyek a blogra akkor ott azon kivul hogy lesz ujra logosuli, nem sok info van. tulajdonkeppen semmi sincs. aki ismer teged az gondolom vagja ezeket, de aki nem? szoval: ki vagy te? hol lesz? mirol szol? mennyibe kerul? hogy tudok jelentkezni? milyen papirt kapok?
ezek hianyaban uj embereket nem hiszem hogy fogsz talalni, csak az ismeroseid vagy a volt diakjaid ismerosei fognak jelentkezni.
Mivel szeptember van már pontosítani szeretném az érdeklődőkkel a kurzus időpontjait.
Ezek szerint az ismerkedés szeptember 25-én 14.00 órakor lenne.
A tanítási napok pedig mindig 14.00 órakor :
szeptember 25./ismerkedés, beiratkozás/
október 02, 09, 16, 23, 30
november 06, 13, 20-án
Hozzászólások
Ez most milyen hir akkor?
És miért is nem?
en azt hiszem nem ertem!
Csak tesztelni kartam hogy a ebben a nyári melegben mennyien figyelnek. A hír az viszont hogy tárgyalásban vagyok egy helyszínnel ahol szeptembertől megint elidulhat a logo és emblématervezési kurzus.Persze ha lesz rá érdeklődés.
Jelzem, hogy egy fő részvétele (én) határozottan nem kizárt, a feltételek (időpontok, anyagiak) függvényében.
Gondolom, hogy most már az anyagiak sem jelentenek gondot, pusztán csak idő kérdése... :)
--
Csaba's blog
Az egy másik játszótéren történt, szerintem ne keverjük ide.
Tudom, azért volt a szmájli a végén...
Hát ez csúnya volt de igaz :D
Namost itt az esetleges félreértések elkerülése végett: én arra gondoltam, hogy utalták a pénzt az aláírás lecserélése miatt... ha valaki valami másra gondolt esetleg, az nagyon elnézte... :)
Hát van remény sudár! Öülök, hátha egyszer összejön, hogy az idő is belefér, az anyagiak is beleférnek...
Köszi dinnye, te rád gondolok elsőnek ha konkretizálódik a hely és ülhetsz az első sorban ha karsz.
Főleg ha körbe ültök mint a mi csoportunk :D
Van rá esély hogy hétvégente lesznek az órák?
Eredeti terv a kedd és péntek 6 óra. Mire gondolsz, szombat vagy vasárnap?
Gondolom arra, hogy egyszer egy héten még fel lehet utazni Pestre (ha nem odavalósi az ember) de hétközben ez nehezebben kivitelezhető. Én is így vagyok vele.
Közkívánatra elképzelhető ez a variáció is. Eddigi tapasztalatok alapján már a pénteki órák is neccesek voltak amikor egy sátoros ünnep miatt hosszú hétvége jött. Többen utaztak olyankor haza vagy pihizni. Eredeti tervem az volt hogy most 15 alkalommal 1,5 óra lenne és nem is bontanám ketté a két tanfolyamot. Azaz egy tanfolyam lenne - embléma és arculattervezés-. De én benne lennék abban is hogy minden szombaton 3 órás lehetne a meeting ha ez mindenkinek megfelel. Aki erre a megoldásra jelentkezne az tegye meg itt és most a szándéknyilatkozatát :)) mert a helyiségbérléssel így kellene kalkulálnom.
Még nem tudom hogy alakul a következő évem, szóval ha csak rajtam múlik, ne tedd hétvégére. Majd ha épp jókor jön ki, felutazok érte hetente :)
Engem érdekelni mindkét megoldás. Viszont szerintem szervezhetőség szempontjából talán jobb lenne az egy nap 3 órás verzió..:)
Nekem bármelyik jó lehet, a hétvégiben csábító hogy csak heti egy az alkalom. Rugalmas vagyok.
a szombat mar jobban hangzik :)
a szombat szimpatikusabb itt is
Szuper. Akkor ti is hintsétek az igét a szombati tanfolyásról. Én is megpróbálok más helyen is jelentkezőket szerezni még.
Lehetne olyat, hogy ezeket az infokat atteni egy relevans topicba ezt meg torolni mert ennek igy nem sok ertelme.
Jó lenne szerintem is de nem tudom hogy kell. Sőt nyitottam egy blogot is ahol lehet kérdezgetni meg én is tudok anélkül válaszolni hogy foglaljam itt a sok helyet: http://logosuli.blog.hu/.
Ha segíte valaki akkor előre is köszi.
nem akarok beleszolni, inkabb csak egy javaslat: irnal tenyeket is a logosulirol? mert most ha elmegyek a blogra akkor ott azon kivul hogy lesz ujra logosuli, nem sok info van. tulajdonkeppen semmi sincs. aki ismer teged az gondolom vagja ezeket, de aki nem? szoval: ki vagy te? hol lesz? mirol szol? mennyibe kerul? hogy tudok jelentkezni? milyen papirt kapok?
ezek hianyaban uj embereket nem hiszem hogy fogsz talalni, csak az ismeroseid vagy a volt diakjaid ismerosei fognak jelentkezni.
Vavdi igazad van Megtörtént.