Elöljáróban a kiváltó komment -- bjmatt esete:

Például a múlt héten olvastam erről az esetről, amikor is a ReadWriteWeb írt egy cikket, amelynek a címében szerepelt a "Facebook" és a "Login" kifejezés. Érdemes belenézni az első pár kommentbe. A szerencsétlenek minden alkalommal a google-be írták be a fenti két kifejezést hogy beléphessenek a Facebook-ra, amikor pedig a lenti cikk is bekerült az első 5 találatba, akkor egyszerűen képtelenek voltak felfogni, hogy nem a Facebook-on vannak és mindenáron ott akartak bejelentkezni, meg szidták az RWW szerzőinek az anyját, hogy mit képzelnek ezzel a vörös színnel, meg hogy eldugták a login dobozt.

Most pedig értekezzünk a digitális írásbeliségről.

Drága édesanyám hatvannégy éves, három diplomával rendelkezik, aktív kutató, egyetemi előadó és publicista. Imádom. Tényleg. Azonban bizonyára mindenkit mindenkit kerülget néha a guta, amikor "az ősök" felhívják, és pánikrohamszerűen elpanaszolják, hogy nem működik a net (pedig csak a képernyővédő indult be), eltűnt egy program (pedig csak taszkot váltott), vagy valami villog jobb alsó sarokban (pedig csak én keresem GTalkon, de nem válaszol).

Ez nem intelligencia kérdése, hanem hozzáállásé. Szerintem.

A másfajta (régi? elavult?) hozzáállás leginkább a szóhasználatban érhető tetten. Az olyan frázisok, melyek úgy hangzanak, hogy "megynyitom a Googleben a weblapot" vagy "bevezették az iWIW-et a lakásba" egyértelműen azt jelentik, a felhasználó alapvetően nincs tisztában nemhogy az internet, de még a számítástechnikai fogalmak alapjaival sem. Még azzal sem, hogy ő egy felhasználó. Miért is lenne? Egészen más területek érdeklik, neki a számítógép használata kényszer (kiterjesztett írógépnek tekinti) esetleg tudja, hogy ez valamiféle hálózat, de igen ritkán használja azt. Sikerélmény, ha valamit megtalál, de nem természetes reakció.

Mondok jobbat. A mai napig kapok telefonon / élőszóban / emailben olyan kérdéseket (még szakmabeliektől is: JFGI), melyek egyetlen, jól irányzott Google-kereséssel, vagy adott esetben -- ha gyanítható, hogy konkrét terminusról van szó -- Wikipedia-bejegyzés elolvasásával megválaszolhatók. Mikor lesz idén Húsvét? Mikor íródott az Iliász? Mekkora volt az Apollo 13 legénysége? Hogyan készítek HTML-ben dropdown menüt? Ezek mind konkrétumok, a delikvens ennek ellenére nem választja a triviális utat, hanem felhív engem / ír nekem, mert azt gondolja, én esetleg tudom a választ rájuk. Ilyenkor persze néha előbújik a kisördög, és mialatt feltartom pár szóval, utánakeresek a neten, általában tizenöt másodpercen belül adom a választ, melynek közlése után még telefonon keresztül is hallom a kérdező állának koppanását -- majd nyugodtan felvilágosítom, hogyan találhatta volna meg ő maga ugyanezt az információt (és legközelebb hogyan kápráztathat el ő másokat ugyanezzel a technikával).

Nem kunszt megtanítani embereknek a web használatát, kérdés, igénylik-e ezt a tudást.

A gond nem ott van, hogy nem tudják kezelni. A gond ott van, hogy nem akarják megtanulni, ugyanakkor természetesnek veszik, hogy rendelkezésükre áll. Ez a szituáció pedig azért komikus, mert ha ugyanezt a sémát alkalmazzuk mondjuk az autóvezetésre, ott nem várják el a vezetők, hogy ab ovo már tudnak vezetni, ha beülnek a volán mögé. Elfogadják, hogy el kell végezniük egy vezetői tanfolyamot, vagy legrosszabb (jobb?) esetben megtanulják ugyanazt a kedves papától a mező szélén. De elismerik, hogy ez nem velük született tudás. Ugyanezt a net kezelésének esetében nem hajlandóak elismerni, ami szerintem maga az alapvető gond.

És most vitatkozzunk.