Harc a vizuális káosz ellen Budapesten

Szerintem megérdemel egy külön posztot:
Csordi és Fodor Gergely kollegánk áttervezte a belváros egy részét és egy kicsit médiasztárok is lettek. Nekem nagy szívügyem a dolog, minden nap zavar a vizuális környezetszennyezés ezen módja, jó látni, hogy ők konkrétan törődnek vele.
A videó linkje lent, itt meg a terv: http://www.gfodor.com/utcahossz.html

5
Átlag: 5 (3 szavazat)

Hozzászólások

happyszepi képe

miért lett ez a majd 2 hónapos dolog ilyen felkapott?

joci képe

Lassan mennek a dolgok az index-nél : )

Works - Flickr - Lámpagyár

csordi képe

Talán másfél hónapja készült velünk ez az anyag. Nagyjából másfél órán keresztül sétáltunk a belvárosban és beszélgettünk. Aztán nem rakták ki.
Most kirakták, de úgy megvágva, hogy pont olyan lett, amilyen ellen végig tiltakoztunk a felvétel alatt. Csomó jó példát említettünk és szép portált mutattunk a belvárosban. Véletlenül sem volt ennyire negatív a kicsengése.
A riporter lányt azt mondta, hogy ő normálisan megvágva készítette el, aztán az Index szerkesztői másképpen vágták meg. Összeveszett velük, már nem is dolgozik ott.
Az tény, hogy olyan dolgokról is beszéltünk, amik azóta másképpen alakultak. Például lemondott Budapest főépítésze, Beleznay Éva, aki annak idején felajánlotta segítségét.

bazáros képe

A szokásos indexes manipuláció.

tectonix képe

ilyenkor ti mint riporter alanyok nem mondhatjatok azt hogy szedjek le izibe a videot mert nem a megbeszelt dolog lett belole es igy nem jarultok hozza a kozlesehez?

Yip képe

Nem lehetne publikálni valahol a másik verziót?

dinnye képe

Kossuth.Street.2009.Directors.Cut.DvDrip(Hun)-aXXo.torrent
XD

krys képe

Felirat mikor lesz? :D

csordi képe

Nem tudjuk, nem láttuk.

balta képe

Milyen kedves kommentek vannak az Indexen. Ebbol is latszik mennyi esely van a tenyleges megvalositasra.

indix képe

Van némi igazság a zsindexkommentekben. Ezek a tervek a másik végletet mutatják be, mintha a tervek az _Így lesz a város egyhangú_ című pályázatra készültek volna.

kow képe

Inkább élek egy szürke, unalmas, egyhangú városban, mint egy igénytelen giccsparádéban.
------------------------
TPS Reports :)

tectonix képe

szerintem sokan keverik az egyhangu es az egyseges fogalmakat

minden esetre a mostani okadek kinezetnel meg az egyhangu is jobb. mert jelenleg borzalom ahogy kinez a varos. nem csak portalok szintjen de pl az utobbi evekben felhuzott uj epuletek is siralmasan mutatnak. boven van mit javitani ezen a szemetdombon

indix képe

Igen-igen. Csak arra gondoltam, hogy sétálok a járdán a barátnőmmel, és közben majd' kitörik a nyakunk, ahogy próbáljuk elolvasni a logókat, mert másképp nem tudunk rájönni, hogy a sok, ugyanolyan kinézetű üzlet közül, melyik-melyik, annyira egyformák. Nem kaptak a portálok egyedi hangvételt, mindegyik be lett erőszakolva egyetlen látványvilágba. A látványvilág jelen esetben a szürke falon fekete logó gondolatban merül ki. Ezért mondom, hogy ez a másik véglet.
Erről egy régi vicc jut az eszembe: A katonaságnál az újoncok hajnyírásához önműködő hajnyíró gépeket állítanak fel. Kérdezi a riporter a tisztet: Mondja, uram, hogyan nyír ez a gép hajat, hiszen minden embernek más-más fejformája van. A tiszt megvonja a vállát: Valóban más. Eleinte.

csordi képe

Nem tudom, hogy foglalkozol-e vizualitással a gyakorlatban, de az gondolom nem. Azért, mert ha foglalkoznál, valószínűleg átláttad volna a munka célját. Érdekes egyébként, hogy javarészt építészek voltak azok, akik elsőre levették, hogy mit látnak. Ugyanis ez itt nem egy végleges kiviteli terv.
Nem tettünk mást, mint lepucoltuk a házakat. Ahol nem tudtuk, hogy milyen volt az eredeti portál, ott beraktunk egy másik házat (azt gondoltam, hogy legalább itt megvilágosodnak azok, akik eddig másnak gondolták a tervet, mint ami), és egyszerű feliratokat raktunk rájuk, különösebb tervezés nélkül. Egy dolgot vettünk figyelembe, hogy a ház összképéről ne essenek le a portálok, így megtartva épület hangulatát és együtt élve vele. Kirakatot nem rendeztünk és igazából a színekkel is csak nagyon minimálisan törődtünk. A cél ugyanis az volt, hogy megmutassunk egy elvet, aminek használatával nagyon minimális változtatással is sok elérhető. Hát még ha komolyan meg lennének tervezve a boltok úgy, hogy először is figyelembe veszik a városképet, aztán az utcaképet, aztán a háznak a homlokzatát és legvégül a bolt, mint legkisebb egység, arculatát. Szerintünk ez volna a normális.

Jelenleg az van, hogy a boltok többsége nem törődik semmivel, egy a cél, hogy ő jól látszódjon és leüvöltse a mellette lévőt, amikor pedig nem is versenytársak. Egyébként ez még érthető is, hiszen mindenáron eladni akarnak. Csak az nem megy, hogy ezenközben közvetlenül tönkretesznek épületeket, közvetve meg néhány millió ember, köztük a felnövő gyerekeink ízlését rombolják. Ugyanis, ami kint van az utcán, azt hajlamosak vagyunk etalonként elfogadni. Ezért lenne jó ha olyan szabályzók lennének, amelyek a közösségi érdekeket fölébe helyezik a boltok érdekeinek. Ugyanis boltok megnyitnak és bezárnak, de a város és benne az emberek itt maradnak.

Viszont van már sok üzlettulajdonos, aki felismerte, hogy boltjával együtt egy közösség része és ezért nagyon szép bolthomlokzatokat csináltattak maguknak. Ezek többsége pedig nem drágább, mint a Kossuth utcán látható szörnyek. Egyszerűen csak odafigyeléssel készültek.

indix képe

"A cél ugyanis az volt, hogy megmutassunk egy elvet, aminek használatával nagyon minimális változtatással is sok elérhető. Hát még ha komolyan meg lennének tervezve a boltok úgy, hogy először is figyelembe veszik a városképet, aztán az utcaképet, aztán a háznak a homlokzatát és legvégül a bolt, mint legkisebb egység, arculatát."
Nem ez lett volna a munka lényege? Nem kötözködök!!! Csak nem értem, miért álltatok meg félúton. Mert "leradírozni" házak oldaláról a plakátot nem az irányt mutatja, csak az alapot, ahonnan el lehet indulni. Az alap egyszer már megvolt, annak az eredménye a mostani randa városkép.

csordi képe

Ha háztörténet kutatással, a homlokzatok műszaki rajzaival, műemlékvédelmi elemzéssel, környezetpszichológiai tanulmánnyal stb, ellátott tervet készítünk (ezt értem komoly tervezés alatt), akkor egy évig dolgozhattunk volna ketten, minden fizetős munkánkat félretéve. Ehhez egy csapat kell, amiben a tagok saját szakterületükön dolgozva, egymást kiegészítve készítik el a munkát.
Mi egy vitaindító munkát csináltunk két hét alatt.

indix képe

A félig elvégzett munkánál nem a befektetett időt értettem. A photoshopos tudástól függ, hogy egy sor házról 2 nap vagy 2 hét alatt tünteti el az ember a plakátokat, koszt, tageket, repedéseket.
A munka lényege nem az lett volna, hogy irányt is kap a szemlélő, hogy lehet ezt így is? Ehhez elég lenne egy-egy csinosabb vázlat portálonként, nem kell környezetpszichológiai tanulmány :)
Vitaindítónak se mondanám, mert az alapokon nincs mit vitatni. A továbbgondolásokon már annál inkább.

csordi képe

Pontosan ezt kapta a szemlélő. Egy nagyon egyszerű irányt. Lehet így is. Aztán elindult a vita, hogy lehet ezt másképpen is, és éppen részt veszel benne. Ezzel elértük, amit akartunk.
Azt hiszem ez a téma annak idején eléggé ki lett tárgyalva. Megmondom őszintén, én már unom is magunkat. Legközelebb majd akkor szeretnénk beszélni róla ha sikerült egy két lépcsőfokkal följebb kerülnünk és lesz mit mondani újra.

f0ld képe

szerintem is jellegtelenek kissé a tervek.

azt az utcát szerintem elsősorban az építészeti adottságai teszik tönkre, amiről a videóinterjúban is esett szó, de azthiszem nem elég. szűk a járda, és hatalmas az autósforgalom. ilyen szempontból tetszik például az, hogy a tervekről egyszerűen leretusáltátok a kandellábereket. végülis az felesleges, nem? minek a közvilágítás, járjunk zseblámpával.

a védőkorlát is valóban elég csúnya, megértem hogy azt is egyszerűen a fotósop kukába dobtátok, de szerintem az sem véletlenül van ott, még ha csúnya is.
persze első ránézésre az is alig szembetűnő, hogy itt ott egész házakat cseréltetek ki a képen.

ha a derby divat logója eltűnne az utcáról, én kifejezetten szomorú lennék, nem azért mert rajongok a rákóczi út jelenlegi imázsáért, hanem mert az egy apró fantasztikus részlet, amit én inkább törekednék megőrizni, mint egy olcsó andrássy út vagy méginkáb fashion strassze másolatot csinálni belőle.

a magyar ember a vesztendbe jár vásárolni, a mamuttába meg a többi plázába, így a pénz is ott van, meg a gazdag üzletek is a szép kirakatokkal. amikor azok épültek senkinek nem jutott eszébe, hogy mennyivel jobb lenne ezt a gazdasági potenciát a belvárosba vezérelni?

csordi képe

A kandelábereket azért tüntettük el, mert zavartak a munkában, hasonlóan a korlátokhoz, és a végeredménynél is zavaróan hatottak volna. Ezek egyébként mind nem a homlokzatok elemei, ahogy az autók az úttesten és az emberek a járdán sem, amiket szintén nem látsz a terven. A mi munkánk pedig a portálok jelenlegi állapotáról szól.
Komolyan ilyen ravasz keresztkérdéseket kell föltenni? Édes istenem, ha valamiért, hát ezért biztosan nem lehet sehová se jutni, mert aki a kritikát írja, meg se próbálja értelmezni a látványt.

savanya képe

a minap mentem végig az andrássy-n (talán egy éve óta először), és megnyugvással töltött el a tendencia, hogy bár idejön a sok luxusbiszbasz, de láthatóan a trendi megjelenés nálouk épp most ott tart, hogy a boltíves ablakok vállai közé kiirják a logójukat jó egyszerűen, oszt kész is van a homlokzat. és ettől az egész utca megmarad klasszikusnak, az épületek nem esnek le a földszintről.

persze a nagy nevek megengedhetik, hogy ne különösebben hivalkodjanak, de Csordiék tervéből pont ugyanez látszik: az összkép egységéhez akár az is elegendő, ha minimális a logó és feliratozás a falfelületeken. Aztán a kirakatban már lehet durvulni, ami oda kerül az 10 méterről nem rontja a ház homlokzatát, ellenben a járdán sétáló megcélzott vevő meg pont hogy csak azt látja.
mindenki jól járt.

naneth képe

Főleg Kedves Csordi!
Most nem számít tetszett e az általatok kialakított kép nekem, a hatása mindenesetre sokkal nyugtatóbb volt, mint az eredeti, a kirakatokat is változtattátok ahogy savanya is érvel, és szerintem ez egy jó út. Hogy lehet ennél tovább menni, mint csak vita, sokzor gondolkodtam, hogy ez ellen, az összevissza reklámoktól szétbarmolt homlokaztoktól az összevisszautcatáblákig hogy lehetne valami egységesebbet kirakni, mert ez a káosz ami most van, eléggé feltölt ingerrel, remélem érthető mit szeretnék mondani. A fő kérdés, hogy sikerül elérnetek a célt? és miben lehet ebben segítő egy laikus(olyan értelemben, hogy nem grafikus vagyok, hanem díszlet és jelmeztervező) és ne mis szeretnék grafikus munkát vállalni, szóval vagy akárki más, mit hogy lehet ilyenkor tenni, indítotok egy vitát, megvolt, és utána? mondjuk a honlap jó ötlet, majd ha elérhető kérlek mondd meg a címét, én itt mindenhol a videót meg a képet leltem meg, bocsáss meg, ha ügyetlen, vagy vak voltam.

csordi képe

Annyit tudunk tenni, hogy minél szélesebb támogatói tábort szedünk össze és megpróbálunk hírverést csinálni neki. Első körben annyit értünk el, hogy tévén, rádión, de legfőképpen a neten keresztül sokan megismerték a felvetésünket. Ennek kapcsán egy asztalhoz ülhettünk és beszélhettünk olyan emberekkel, akik segítségével talán elindulhat egy folyamat, és ami által javul majd az utcáink képe.
Ezt reméljük.
Egy biztos, hogy elhangzott néhány igéret. Viszont tudjuk azt is, hogy az ilyen, politikától nagyban függő igéreteket nem mindig egyszerű betartani.

naneth képe

remek, váródik a fejlemény:)

iraszl képe

Nagyon jo kezdemenyezes! A Louvre kornyeken ehhez hasonloan vannak megoldva a cimerek. Ott lattam eloszor bezs/barna McD logot ami egyaltalan nem volt zavaro.
___
ads | logos | design

krys képe

Veszprémben is az Óváros tér és környéke nagyon szépen integrálva van, érdemes megnézni mint jó példát.

iraszl képe

Van keped?
___
ads | logos | design

xx képe

No azért van mit javítani nálunk (Veszprémben) is.
Gondolkodtam egyébként én egy hasonló petíción, mint a Csordiék kezdeményezése. Például Angliában nagyon jól működik a dolog: fektetett hasábba, balra igazítva, vmi sans seriffel, kurrenssel megszedett cégtáblák. Persze ez olykor egyhangúvá és unalmassá válhat, de összességében egy kellemes és neutrális hatást eredményez.

indix képe

Kicsit olyan érzést kelt bennem, mintha mindenkinek azonos betűszámból kellene álljon a keresztneve. Hol marad az egyéniség? Nem a ló túloldalára zuhanás az egységesen fektetett hasábba balra igazított cégtáblák?

rob képe

Ettől nem lesz egyhangú, unalmas!
De ha nincs szabályozva, akkor a szabadság nevében bárilyen szörnyűséget ki lehet tenni, és ez vizuálisan szennyező.
Ha be van szabályozva, akkor csak kereteken belül lehet produkálni. Azért mert valami szabályozott, még nem egyhangú!
Nem kell a színeket eltűntetni, csak meg kell tanulni használni! És így tovább a betűkig...

-----------------
Robfólió | Shoppa.hu

xx képe

No azért az angliai példa se ennyire szigorú, kicsit sarkosítottam. De a lényeg az, hogy egységes, és bizonyos mértékig szabványosított.
Szvsz egy város építészeti értékeinek megőrzéséhez nagyban hozzájárul az, hogy milyen portálokat, cégtáblákat helyezünk el a homlokzaton. Márpedig ezt csak úgy lehet szerintem megvalósítani, ha a sok öncélú, rivalkodó, marketing érdekek szerint megalkotott katyvaszt eltüntejük. Ezáltal egy sokkal neutrálisabb, kevésbé arcbamászó arculatot kap a közönség, és a figyelem talán a valódi értékek, tahát az építészeti remekek felé irányul. Nem hiszem, hogy bárki is szivesen gyönyörködik egy városlátogatás során a dekoratőr matricázási bravúrjaiban, viszont egy nagyszerű épület plasztikájában annál szivesebben.
Tehát vagy értékmegőrzés és az azt szolgáló szabványosítás stb., vagy pedig marad minden a régiben, és lehetőséget kaphat mindenki, hogy kifejezze saját egyéniségét - tehetségéhez, szaktudásához mérten - akár a városkép lerombolása árán is.

rob képe

"marketing érdekek szerint megalkotott katyvaszt eltüntejük"
ez márketing, nem marketing :)
egy igazi marketinges ilyet nem enged meg, ezek ugyanannyira marketingesek, mint grafikusok, de még csak nem is okos kereskedők... az okosok már rég elköltöztek a Kossuth Lajos utcából...

-----------------
Robfólió | Shoppa.hu

bazáros képe

"az okosok már rég elköltöztek a Kossuth Lajos utcából..."

És akik tönkrementek.

rob képe

Ami egyébként részben(!) köszönhető annak a hangulatnak, ahol a közönség vásárolni kényszerül... Ez egy 22-es csapdája... (most a gazdasági részét picit tegyük félre, még akkor is, ha közvetlen összefüggések vannak a gazdaság és üzlet közt és vizualitás és eladás közt is).
Ezzel azt akarom mondani, hogy aki még nem ment tönkre az némi vizuális tuningal talán rásegíthet a fellendülésre.

-----------------
Robfólió | Shoppa.hu

xx képe

Mea culpa. Ó de mennyire igazad van. :) Hajlamos vagyok néha marketingnek nevezni azt, amit néhány helyi "okos" vállakozó önerőből megvalósít. Amit írtam az éppen annyira lekezelő lehet az igazi marketing szakemberek számára, mint pl. bármiféle összefüggésbe hozni a comic sans-ot a tipográfiával (csupa nagybetűvel).

indix képe

Tehát inkább egy ERŐSEN AJÁNLOTT, mintsem egy HA TÖRIK, HA SZAKAD szabályról van szó. Így már más :)

api képe

+1

" Nem hiszem, hogy bárki is szivesen gyönyörködik egy városlátogatás során a dekoratőr matricázási bravúrjaiban..."
:D LOL
ez a mondat a probléma esszenciája :)

krys képe

Jó persze ott is van csiricsáré :D De az Óváros térnél azért valami uniformizáltság felfedezhető és nagyon kellemes az összhatás :)

zwoelf képe

Kapcsolódik ehhez, múltkor a rádióban hallottam!
http://www.vallalkozoinegyed.hu/20100108/ujbudai-rendelet-egyseges-kirak...

bencium képe

Ide kapcsolódik Kálmán Tünde véleménye, ami személy szerint nekem nagyon tetszik: http://vimeo.com/5987782
Az aláfestő képsorokat én készítettem spontán a "fashion street"-en. Sok helyen a luxumárka ajtajára egalizálatlan, rosszul felrakott öntapadós Ariallal írták ki a nyitvatartást :) Ha van időtök, nézzétek meg mindegyik interjút, szinte mindenki mond 1-2 mondatot a budapesti utcaképről...

pj képe

nagyon jó lett, ez a rész tetszett leginkább a sorozatból, és nagyon fontos mondatok vannak benne (ellenkultúra).

Megjelenítési sorrend

Főoldal | Proponóról | Regisztráció | RSS
© Copyright propono.hu 2006-2010 | info@propono.hu